A szabadidő és a szórakozás kezdete Magyarországon a XIX. század elejére tehető. Ekkor még kevésbé volt lehetőség minden társadalmi rétegnek megtenni azt, hogy a családdal vagy a baráti társasággal elmenjenek szórakozni más helyekre, ugyanis ezek a lehetőségek költségekkel is jártak. Éppen ezért volt népszerű az az évszázad elején még az arisztokrácia és a gazdag polgári réteg számára.

 
CIFRA NYOMORÚSÁG

 
VIDÉK LAPJA

 

SZÍNHÁZI TÁRSULAT

A Nemzeti Színház társulata fergeteges operett előadást tartott a helyi Déryné Színházban...

>>>Tovább

 
KREATÍV SZABADIDŐ, SZÓRAKOZÁS

A blogoldal a középiskolai történelmi tanulmányi verseny a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Történettudományi Intézete és a PTE Babits Mihály Gyakorló Gimnáziuma és Szakközépiskolája szervezésében jött létre a Kreatív Történelem tanulmányi versenyére. A blogoldal szerkesztői a törökszentmiklósi Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda Magyar Királyok csapata.

A blogoldal a verseny II. fordulójához kapcsolódik, ahol a feladat az volt számunkra, hogy mutassunk be egy elképzelt város lakóinak hétköznapjait, életmódját. A három téma közül a Szabadidő,Szórakozást választottuk. Az oldalunkon ehhez kapcsolódó információkat találhatnak az ide látogatók. A jobb és bal oldalon lévő plakátokra, képekre kattintva még több érdekes infomrációt lehet megtudni.

Kellemes történelmi időtöltést Kívánunk!

 

BALATONI NYARALÁS

 
JELMEZBÁL

1910. február 19-én, szombaton este hét órakor a Városháza Nagytermében jelmezbált rendezünk...

>>> Tovább

 
CIRKUSZ A VURSTLIBAN

 
TELI-HORDÓ

Vasárnap este zenés, táncos mulatság lesz a Teli-Hordó nevű fogadóban...

>>>Tovább

 

MAO - Az elsõ számú magyar rajongói oldal Takahasi Rumiko (inuyasha alkotója) 2019 óta megjelenõ mangasorotatáról.    *****    Stellina Enna Drago - Sarai Mia - A múlt árnya -- > Molyon már elérhetõ    *****    Elsõ fantasy - thriller regényem Elõrendelhetõ. Bõvebbb információért kattints ide.    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    farkasmetal.hu---haidekker kerítés---haiedekker kapu --farkasmetal.hu--lakatosmunka--haidekker kerítésmezõ--hullámrács    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Elindult a Substack oldalam! Elsõsorban anime és gaming témában olvashatsz cikkeket. Ha tetszik, iratkozz fel!    *****    15 éves a Nintendo 3DS! Emlékezzünk meg ezen fantasztikus kézikonzol történetérõl! Személyes és magyar vonatkozással!    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel