A szabadidő és a szórakozás kezdete Magyarországon a XIX. század elejére tehető. Ekkor még kevésbé volt lehetőség minden társadalmi rétegnek megtenni azt, hogy a családdal vagy a baráti társasággal elmenjenek szórakozni más helyekre, ugyanis ezek a lehetőségek költségekkel is jártak. Éppen ezért volt népszerű az az évszázad elején még az arisztokrácia és a gazdag polgári réteg számára.

 
CIFRA NYOMORÚSÁG

 
VIDÉK LAPJA

 

SZÍNHÁZI TÁRSULAT

A Nemzeti Színház társulata fergeteges operett előadást tartott a helyi Déryné Színházban...

>>>Tovább

 
SZÍNHÁZI TÁRSULAT

A Nemzeti Színház társulata fergeteges operett előadást tartott a helyi Déryné Színházban. Az érdeklődés óriási volt, és minden jegy elkelt. A várakozásunkat fölülmúlva az előadott A Víg Özvegy szokás szerint hatalmas tapsvihart kapott.

A címszerepet Fedák Sári játszotta, aki korunk egyik legnagyobb operett színésznője. Emelte az előadás fényét, hogy megtekintette a műsort Molnár Ferenc is. A darabot megnézők számára mindez felejthetetlen élménnyé vált.

 

BALATONI NYARALÁS

 
JELMEZBÁL

1910. február 19-én, szombaton este hét órakor a Városháza Nagytermében jelmezbált rendezünk...

>>> Tovább

 
CIRKUSZ A VURSTLIBAN

 
TELI-HORDÓ

Vasárnap este zenés, táncos mulatság lesz a Teli-Hordó nevű fogadóban...

>>>Tovább

 

Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.